Nagy Szeretettel Üdvözlök Mindenkit!
Eltelt a nyár, remélhetően mindenki kipihente magát, új erőre kapott, így kaphatjuk az újabb
leckéket. Nemcsak a gyerekek kezdik el az iskolát, Mi is minden nap kapunk feladatokat, amiket meg kell oldjunk.
Itt szeretnélek emlékeztetni arra, hogy szeptember 9-én lesz egy nagy portál nyitás. A 9-es azt jelenti, hogy elérkeztünk arra a pontra amikor rendet kell tegyünk magunkban és körülöttünk, ugyanakkor ezen a napon tartom a meditációs estet, ami nem véletlen, hiszen ezeket az energiákat a javunkra tudjuk fordítani.
Ezt megtetőzi egy bolygóállás is, ami ugyanúgy ezt fogja elindítani Bennünk, mert nincs már tologatás, halogatás, hanem látványosan elénk teszik azt, hogy ezt most már meg kell oldani.
Ezt a Plútó váltja ki belőlünk és ez szeptember 2-tól november 19 – ig fog tartani. Fel kell készülni, hogy jól fogadjuk ezeket az energiákat, mert lesz, aki könnyen fogja viselni, de lesz, aki nagyon nehezen.
Úgyhogy ezeken a kapunyitási dátumokon, ezeket próbáljuk enyhíteni és felvenni olyan energiákat, amik segítenek abban, hogy több ideig fent maradjunk.
A másik szeptemberi esemény a tanfolyam, ami szeptember 14-én kezdődik. Itt olyan technikákat fogsz tudni elsajátítani, amivel emelheted a rezgésszinted és védekezni tudsz az ellened küldött energiák ellen.
Ne feledd ez Neked szól, nem tudom mennyi időnk van még felkészülni hiszen, ha figyelsz akkor azt is látod mi zajlik a világban. Ne halaszd későbbre, mert nem tudjuk lesz-e később.
Én itt leszek és várlak, hogy át tudjam adni az Égi Tanitásokat.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad és ha továbbítod megköszönöm szépen!
Addig is Isten Áldása legyen Rajtatok és védjen meg!
Ölellek Nagy Szeretettel,
Laura 🙏💓