Közelgő Tanítások, események

Nagy Szeretettel Üdvözlök Mindenkit! 🙏

Gondolom sokan közületek épp, a jól megérdemelt szabadságotokat töltitek vagy még csak tervezitek a pihenést. Bizonyára észrevettétek, hogy az idei nyár bővelkedik napsütésben és a megszokotthoz képest, sokkal melegebb van, de ez évről évre fokozódni fog és még ennél is melegebb nyaraink lesznek. A testünket készítik fel ezekre a napkitörésekre, de ez sajnos nagyon sok embert fog megviselni és sokan már most sem bírják.

Tudjátok én nem írogatok rendszeresen, csak akkor jelentkezek be, ha van mondanivalóm.

Ami most történik a bolygónkon, arról az Égiek már év elején tájékoztattak, így meg sem lepődőm, hiszen Ők előre megmondták.

Most sokatoknak úgy tűnik, mintha minden stagnálna, lelassult volna a mozgás, de a háttérben felgyorsultak az események. Sajnos Én nap, mint nap találkozom a történésekkel, mert Hozzám többnyire rossz hírekkel érkeznek, mivel többnyire akkor hívnak fel, ha baj van és segítségre van szükség. Ez eléggé megterhelő, és ezért nem sok időm jut más dolgokra.

A közeljövőben az alábbi eseményeken tudunk találkozni, amennyiben úgy gondoljátok, hogy szeretnétek Ti is részt venni a gyógyításokban és bővíteni szeretnétek a tudásotokat:

Július 20-án szombaton 10.00 órától-14.00 óráig lesz egy előadásom, az Égiek által adott,” Égi orvosi táska „ ez egy olyan orvosi táska, melynek tartalma segít a gyors beavatkozásban, amikor gyors segítséget szeretnénk nyújtani a bajba jutott társainkon (családtagok, ismerősök, barátok). Sokan nem hiszitek el, de nagyon hatékonyak a benne lévő eszközök. Sok visszajelzés érkezett már azok köréből, akik már részt vettek ezen az előadásomon és használják is az ott megszerzett tudást.

Augusztus 8-án este 20.00 órától a szokásos havi meditációs est. Portál nyitás. Ez egy nagyon erős és meghatározó nap lesz, mivel a 8-as évünk, 8. Hónapunk, 8 napján, este 8 órakor tartom.

Ez a végtelen , de ugyanakkor a pénz energiája is.

Augusztus 16-tól-augusztus 18-ig az idei utolsó táborunk Kunadacson, családias környezetben, távol a város zajától, ahol egy kissé lelassul az idő, kiszakadhatsz a napi mókuskerékből. Amennyiben úgy gondolod, hogy szeretnél elvonulni egy kis időre és szívesen töltenél el egy kellemes hétvégét olyan emberekkel, akikkel azonos a gondolkodásod akkor várlak szeretettel.

Szeptemberben kezdődik a tanfolyam azok számára, akik el szeretnék sajátítani Isten szeretetét, akik egy más megvilágításból szeretnék látni a világot. Csak akkor gyere el, és vegyél részt a tanfolyamon, ha megakarod változtatni az életedet, mert a tanfolyam végére teljesen más szemmel fogsz tekinteni a világra. Már nem fogsz sötétben tapogatózni és a fény lesz előtted. Az lesz az út vezetőd. Olyan technikákat fogsz tanulni, amik megkönnyítik az életedet és jobban tudod venni az akadályokat.

Bízom benne, hogy a felsoroltak között találsz olyan programot, ami felkeltette az érdeklődésedet. Amennyiben szeretnél részt venni, kérlek jelentkezz nálam.

Remélem hamarosan találkozunk személyesen is!

Kitartást mindenkinek, és ne feledjétek sokszor a tudás hozzá meg az eredményt amire vágyunk!

Ölellek Benneteket nagy szeretettel,

Laura

Kiemelt bejegyzések

Laura vagyok

Laura aláírás

Kövess engem

Blog

Videók és hanganyagok

Hírlevél

Kapcsolati Űrlap Hajdú Laura

Szavaitok

Történetek és vélemények

„Hiszem semmi sem véletlen, mint ahogy az sem, hogy rátaláltam Hajdú Laurára. Először a YouTube csatornán kezdtem hallgatni az előadásait s megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne elvégezni nála a tanfolyamot. Aztán akkor ez mégsem jött össze de következő évben, ismét jött ez az érzés. Csodás volt, ahogy az Égiek vezettek Hozzá. S amikor a tanfolyamon voltam, éreztem, igen itthon vagyok, itt a helyem. Rengeteg nagyon fontos, hasznos információt, tudást, tanítást ad át, amire mindenkinek
szüksége lenne.

Laura lénye, személyisége senkihez nem hasonlítható. Árad belőle a feltétel nélküli tiszta szeretet, a hangja olyan megnyugtató, tisztelettel van mindenki felé és Ő valóban az Égiek tanítását adja át s az életét arra tette fel, hogy segítse Isten gyermekeit. Példaértékű mindaz ahogy él, amit tesz. Én csodálom azt az erőt, ami benne van. A tudás, amivel rendelkezik szavakkal el nem mondható. Nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ismerhetem, hogy tanulhatok s fejlődhetek általa. Úgyhogy én csak ajánlani tudom Őt, hiszen ebben a világban kell, hogy tartozz valahova, hogy tudd hogyan készülj fel mindarra, ami vár ránk s ebben Laura az, aki igazán tud utat mutatni, vezetni, hiszen Ő a mi vezérlő csillagunk!”

Éva

„Laurát az interneten találtam, pontosabban a YouTube – on. 2017-ben. Azóta folyamatosan ott vagyok az előadásain a tanfolyamain. Nagyon sokat kaptam/kapok tőle. Egy csupaszív ember, aki ott segít, ahol tud. És a tudása határtalan. Hálás vagyok, hogy az égiek hozzá vezettek.”

Szeretettel: Diána

„Én több mint 6 éve ismerem Laurát. Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor az Égiek hozzá vezettek. Már foglalkoztatott a spirituális továbbtanulás és önfejlesztés lehetősége és kerestem a megfelelő tanítót. A spirituális irodalom és filmek már nem nyújtottak újat számomra. Az önismeretben és az életemben is nagy változások voltak és éreztem, hogy kell valaki. Tanfolyamokat néztem, előadásokat hallgattam, de nem éreztem igazán azt, hogy „AHA” ez kell nekem. Aznap viszont igen! A Két látó beszélget című felvételre bukkantam a YouTube-on. Partl Viktória egy angyali külsejű hölgy beszélgetett Hajdú Laurával és én csak Laurát ‘hallottam’, láttam, csodáltam. Egyszerűen sorsközösséget éreztem. Azt éreztem, hogy ismerem és megakarom őt ismerni.

Tudtam, hogy ő az, akivel együtt akarok járni az úton. ‘Vele’ vagyok azóta is, legnagyobb örömömre. A jóbarátom, a mentorom, a tanítóm és nagyon szeretem őt. Jelen vagyunk az életében és a leghitelesebb, szerethetőbb embernek tartom. Ő a MI Lauránk, Mennyei Atyánk ajándéka!”

Éda

Edit Template