Szép jó reggelt drága angyalok!
Köszöntöm a születésnaposokat és névnaposokat!
Ma ezen kívül egy erős energiával nézünk szembe, ami fel tudja borzolni a kedély állapotunkat, mert felszínre hozza azokat a le nem rendezett feladatokat, amiket halogatunk mert nem akarunk vele foglalkozni.
Felkavar mindent, ami az életünkben van, szembesít a gyengeségeinkkel.
Lesz, aki tudni fogja, hogy mit kell tegyen és lesz, aki nem tud mit kezdeni ezzel az energiával.
Feszültség lesz benne, szétszórtság, lelassulás, zavarodottság, az elmúlt napokban tapasztaltátok, a fej fájást, a harmadik szem körül a nyomást és hozzá járult a szédülés is.
Igen ezeket ez az energia hozta fel mert emelkednünk kell és ez mindenre vonatkozik, test, lelek szellem.
Ne feledjétek április 13 – kán lesz ebben a hónapban a meditációs estünk, már lehet rá jelentkezni.
Együtt nagy dolgokra vagyunk képesek. Ha elfáradtunk, akkor Isten felemel, és megvigasztal, csak engedd be a szívedben.
A lehetőség meg van adva, csak rajtad múlik mit teszel magadért.
Várlak benneteket nagy szeretettel, emelkedjünk tisztuljunk együtt.
Ölellek benneteket nagy szeretettel és legyen nagyon szép napotok és hetetek.

A lehetőség meg van adva, csak rajtad múlik mit teszel magadért!
Várlak benneteket nagy szeretettel, emelkedjünk tisztuljunk együtt!
Ölellek benneteket nagy szeretettel és legyen nagyon szép napotok és hetetek!
– Hajdú Laura