Nagy szeretettel üdvözöllek Drága Olvasó!
Nem jelentkeztem be egy ideje, mivel a nyár magával hozza a szabadságot, a lazulást, a pihenést, nyaralást, így gondolom Mindenki igyekszik feltöltődni egy kicsit, hiszen lassan visszatérünk a hétköznapi életünkhöz.
Éppen ezért szeretnélek emlékeztetni a közelgő eseményre, ami egy különleges és kivételes alkalom lesz.
Mint tudjátok azok a napok, amikor a hónap száma megegyezik a nap számával tehát azonosak, azok a napok nagy hatással vannak Ránk. Ilyen alkalom lesz az augusztus 8 is, ráadásul ebben a hónapban, nemcsak a nap és a hónap azonos, hanem az év száma is 8-as.
Tehát, most lesz 2024 =8, augusztus =8
És 8.-ka ez a nap, amikor egy energiaportál nyílik, ami óriási hatással lesz az életünkre, hiszen fejleszt Bennünket, gyarapítja az életünkben a pozitív dolgokat.
Emiatt érdemes erre nagyon oda figyelni, hogy egy ilyen nagy jelentőséggel bíró napon, milyen gondolataink vannak és, ha sokan imádkozunk azon a napon, akkor az Univerzum jobban meg tudja teremteni azokat a kívánságokat, álmokat amikre vágyunk.
Emiatt emlékeztetlek Benneteket, hogy legyünk együtt minél többen, mert a közös energia összeadódik és óriási dolgokra vagyunk képesek. Tehát tarts Velem ezen a napon is, mint minden hónapban az esti meditáción, amikor egy kicsit, együtt lehetünk, töltődhetünk, közösen teremthetünk ezekkel az Áldásos Energiákkal. Isten jelenlétével ezek mindig csodálatosak.
Hiszen tudjátok azt mondta, Isten:
” Ha ketten összeültök, és Rólam beszéltek én ott leszek veletek „
A link már megvan, aki szeretne részt venni, írjon Rám messengeren és már tudom is küldeni.
Továbbra is 5 ezer forint és este 20-tól 22-óráig tart.
Ugyanakkor meg kell említsem, hogy nehéz energiák vannak, amik fáradságot, zavarodottságot okoznak. A melegről nem is beszélve, hiszen nagyon megviseli azokat, akik szív- és vérnyomás problémákkal vagy asztmával küzdenek.
De higgyétek el, hogy ezek mind segítenek a testünknek felkészülni a klíma változásra, ami jellemző lesz a jövőben, hiszen évről évre melegebb és melegebb lesz.
Szeptembertől újabb változásokra számíthatunk, de előtte még lesz egy nyár záró táborunk augusztus 16-19 között, ahol új erőre kaphatunk és felkészülhetünk az újabb kihívásokra. Amennyiben szeretnéd kellemes, családias hangulatban eltölteni a nyár utolsó napjait és a természetben feltöltődni az újabb kihívásokra akkor várunk szeretettel, hiszen egy szeretetteljes közösségben minden sokkal könnyebb.
Izgalmas idők előtt állunk, nem kell egyedül végig menj rajta, mert Isten erről is gondoskodik, hogy egymásra találjunk.
Hamarosan készülök egy hanganyaggal és egy videóval is, csak lassan haladok, mert sokan keresnek meg. Sajnos sok embernél nem állt meg az idő, sőt még nehezedtek a dolgok.
Így nem unatkozok és próbálok helyt állni, ahol csak lehet.
Higgyétek el, hogy megtiszteltek a bizalmatokkal és nagyon hálás vagyok, hogy Isten Hozzám terelt Benneteket.
Úgyhogy, várlak szeretettel a fentebb említett közös programokra.
Addig is ölellek nagy szeretettel, Laura