Gondoltam, hogy megosztok Veletek pár gondolatot, mert mint látjátok és bizonyára tapasztaljátok, annyi impulzus ér Bennünket, nap mint nap, hogy sokszor csak kapkodjuk a fejünket és azt sem tudjuk, mihez kezdjünk.
Én is sorra kapom a nemes feladatokat és többek között, erről is szeretnélek tájékoztatni Benneteket.
Mind tudjátok, minden évben más energiák érkeznek és év elején el szoktam mondani az éves prognózist, amivel felkészítenek Bennünket a váratlan eseményekre. Ezzel segítenek az Égiek, hogy tudjunk felzárkózni energetikailag és gyarapítsuk a tudásunkat is. Nos, most egy kicsit felzsúfolták ezeket a programokat, de bízom benne, hogy találtok kedvetekre valót, amivel erősíthetitek magatokat és a csoportunkat is.
Sajnos az is valósággá vált, hogy idén sokan mennek el, sok betegség üti fel a fejét. Ezt sokan tapasztalják, akár szűk családi- vagy baráti körben is, de nagyon sok esetben összefogással, csodákat tudtunk tenni. Ebben szeretnék Nektek segíteni, hogy tudjátok képezni Magatokat, hogy családotoknak segítői lehessetek. Sajnos lesznek olyan időszakok, amikor a hálózatok sem fognak működni, és így olyan érzésünk lesz mintha el lennénk zárva a külvilágtól, mert sok barátunk, ismerősünk messze lakik tőlünk és, így nem számíthatunk egymás segítségére, csak magunkra és Istenre.
Bizonyára sokan vagytok, akik olvassátok e sorokat és, akik már tapasztalták Isten hatalmas erejét.
Ezek nem mendemondák, hanem igazi megtapasztalások.
Isten gondoskodik Rólunk és megbízott azzal a feladattal, hogy erősítsük meg a gyógyítási technikákat, amikkel már sokszor értünk el sikereket.
Az egyik ilyen gyógyítás a fiókos technika, amivel csodálatos és gyors segítséget tudunk nyújtani azoknak, akiknek van hitük és be tudják építeni a fizikai testükbe az Égi Gyógyítást. Számos sikeres gyógyulást tudunk a hátunk mögött és azért beszélek többes számban, mert akik komolyan veszik és gyakorolnak, azok ugyanúgy sikeres kezelésekről tudnak beszámolni, hiszen Ők maguk is megtapasztalták a csodát.
De ott van a gyógyító táska is, amit kaptunk a Mennyei Atyánktól, amivel úgyszintén gyors segítséget tudunk elérni. Leírom ezeket a dátumokat és jól mentsd el, mert lehet te leszel a következő, akinek használnia kell ezeket a csodálatos technikákat, hogy segíthess a szeretteidnek.
Higgyétek el, Én is bele vagyok dobva a mély vízbe, hiszen nagyon sokan jönnek komoly problémákkal és ezekből 95 % -ban tudok segíteni ezekkel a technikákkal, amit eddig nem tapasztaltam, ilyen nagy mennyiségben, de a legnehezebb és ugyanakkor a legcsodásabb, amikor beteg valaki és egy szalmaszálon múlik az élete, és akkor hozzád fordulnak és visszafordítod a folyamatot és felépülnek. Nos emiatt ennyire szép és csodálatos ez a szakma.
Mint mondtam most van rá lehetőségetek ezeket elsajátítani és legyetek Ti is Isten segítői.

Júniusi hónapra sok ilyen tevékenységgel bíztak meg az Égiek.
Tudom, hogy sűrű, de Ők mindent jobban tudnak, mint Mi és valamiért sürgetnek. Így Én eleget teszek ennek:
Június 6- án, meditációs est, 20.00- 22.00 óráig tart. 5 ezer forint.
Június 9- én, fiókos technika gyógyítás 10.00- 16.00 óráig tart. A tiszteleti díj 25 ezer forint.
Június 29-én Istentől kapott gyógyító táska, 10.00- 14.00 óráig tart. A tiszteleti díj 25 ezer forint. amivel gyors és hatásos gyógyításokat értünk el.
Ezt azok tudják visszaigazolni, akik már használják ezeket a technikákat.
És nem utolsó sorban kezdődnek a táborok is: a legelső június 14-15-16-án lesz.
Három csodálatos nap, családias hangulatban, távol a város zajától, idilli környezetben, kedves emberekkel. Most is készülök olyan személyes fejlesztéssel, ami a későbbiekben sokat fog segíteni előre haladni.
Ezeket kaptam, mint megbízás az Égiektől. Gondold át jól, hogy mit kapsz ilyenkor és ne szalaszd el a lehetőséget, mert nem tudhatjuk, hogy mikor lesz a következő alkalom.
A linket már lehet kérni, amennyiben szeretnétek részt venni az előadásokon.
Küldjetek üzenetet a privát Messengeremre, ott hamarabb tudok válaszolni.
Ugyanakkor minden időpont és foglalkoztatás fent lesz a www.hajdulaura.hu
weboldalamon.
Várlak nagy szeretettel benneteket, de addig is maradok tisztelettel,
Laura