Nagy szeretettel köszöntök minden kedves látogatót, engedjétek meg hogy bemutatkozzak, hogy egy kis betekintést kapjatok az életemből.

Hajdú Laura vagyok. Léleklátó

 

Erdélyben születtem, egy egyszerű kis család második gyermekeként láttam meg a napvilágot. Bölcs szüleimmel és három testvéremmel éltük, látszólagos hétköznapi életünket. Legalábbis a környezet számára így tűnt, kívülről.

A belső világom azonban ennél izgalmasabb volt, a képességeimnek hála és tele volt csodákkal.

Gyermek látja a fényességet kitárja karját

2 éves koromig mindenre emlékszem. Olyan mintha tegnap történt volna. A láthatatlan világ számomra látható volt és minden természetes volt mindaddig amíg nem kezdtem iskolába járni és nem tapasztaltam meg azt, hogy amit én látok, azt más nem látja vagy csak nagyon kevesen.

Akkor ez a felismerés nyugtalanított és félelemmel töltött el, mivel én két világban éltem és számomra mindkettő természetes volt.

6 és fél éves voltam amikor megjelent Isten élőben előttem és valamit tett a homlokomra. Ettől egy nagy melegség töltötte el az egész testemet. Olyan volt, mintha beavatott lettem volna és ettől a perctől napi szinten követték egymást a csodák az életemben.

Kaptam egy égi családot is, akik tanítottak és akikhez bármikor nyugodtan fordulhattam segítségért, de a legnagyobb bizalmasom mégis Isten volt, mert a kérdéseimmel mindig hozzá fordultam és akkor gyerekként valóban sok kérdésem volt.

Mindig számíthattam rá, sohasem volt fáradt, sohasem mondta azt hogy majd később, most foglalt, vagy nem ér rá.

Így sok kis csacska kérdést tettem fel neki, mert amikor tanítottak az Égiek, akkor sok bolygót látogattunk meg. 

Megmutatták az ottani életeket és meglepődve tapasztaltam, hogy amit mi innen a Földről csillagoknak látunk, azok igazából kis bolygók amin van élet, igazi kolóniák.  Ezeket meg kellett beszéljem Istennel mert sok hely elvarázsolt és tudnom kellett mindent róluk.

A Mennyei Atyánk olyan részletesen beszélt róluk, hogy órákig tudtam volna hallgatni, de természetesen itt a fizikai világban is voltak feladataim, így nem tudtam egész nap csak vele lenni, pedig legszívesebben ezt tettem volna.

Azóta is mikor felnézek az égre és látom, a csillagos égboltot, egy örömmámor uralkodik el a testemben és lelkemben.

Így teltek a gyerekkorom napjai tele izgalommal, sok felfedezéssel és megannyi égi kalanddal. Sokszor nem akartam visszajönni, mert ott annyira jó volt és olyan nyugalom, ellentétben a Földön tapasztaltakkal.

Csodálatos szüleim voltak, de az életük tele volt nehézségekkel. Sajnos édesapám nem vetette meg az alkoholt és ez a helyzet elég sok konfliktust és veszekedést okozott a szüleim között.  Sokszor zengett a ház és sok esetben az egész utca fültanúja lehetett egy egy hangosabb szóváltásnak. Nekünk gyerekeknek ez nagyon kellemetlen volt. Ilyen esetekben mindig próbáltam békíteni őket. Én voltam a villamhárító a családban vagy inkább a békítőbíró?

Már pici korom óta arra törekedtem, hogy becsempésszem a szeretetet és a békét a környezetembe.

Sokszor átláttam a dolgokat és annak ellenére hogy kisgyerek voltam, egy kis testbe volt bele tömörítve a nagy tudás és nem mindig mondhattam ki amit éreztem vagy gondoltam, mert egy gyerek hogy is értené meg a felnőttek dolgát, hiszen még olyan kicsi.

Világosság az égből

El kellett játszanom a kis butát, hogy elfogadjanak, így mindig közéjük álltam, hogy ne egyikük se sérüljön meg, mert azt is láttam, hogy a sötét erőnek benne van a keze a vitáikban, veszekedéseikben.

Orgona

 

Pont emiatt beszélek sokat a sötét erőről, mert sokszor részese volt az életemnek. Ismerem a gondolkodását, fortélyait. Jó sok idő kellett míg kiismertem rendesen, de ma már meg tudom védeni magam tőle.

Ez az egyik életcélom, hogy a tapasztalataimat és a tudásomat megosztva másokkal, szeretném felkészíteni a világot, hogy tudják megvédeni magukat az emberek a sötét erőtől.

Annak ellenére hogy sokszor rátört az életemre ezáltal megerősödtem, így lettem határozottabb, magabiztosabb és megbizonyosodtam arról, hogy Isten soha sem hagy magunkra, de tény, hogy nem volt könnyű végig menni ezen az úton. Nekem gyorstalpaló volt a tanítás és mindenen keresztül kellet mennem ahhoz, hogy ma tudjak segíteni az embereken.

Persze mikor benne voltam, nagyon nehéz volt bölcsnek lenni, hiszen az érzelmek ugyanúgy végig mennek rajtam is, mint bárki máson itt a Földön. Emlékszem, hogy alig vártam, hogy felnőtt legyek, hogy senki ne mondja meg nekem mit csináljak. A magam ura akartam lenni. 

Én nem bulizni akartam, hanem dolgozni, hogy ne függjek senkitől se és ezt nagyon jól meg is oldottam, mert 18 éves koromtól folyamatosan dolgozom.

Aztán eljött a pillanat, amikor a gyerekkoromtól megkapott tudást, képességet be kellett illesszem a hétköznapjaimba.  Jöttek a próbatételek és meg kellett tanuljam, hogy hogyan tudok felülkerekedni egy feladaton, ami egyben kihívás is volt.

 

Nagyon sok mindenen mentem keresztül ahogy mondtam, de mindig ott voltak az égiek mellettem. Gyerekkorom óta volt mellettem egy segítő angyal, aki olyan volt mint az anyukám és volt olyan időszak amikor őt jobban szerettem, mint a földi édesanyámat, amit a mai eszemmel szégyellek is, mert a földi édesanyám volt az aki felnevelt és segített azzá válni aki most vagyok. Tudjátok, minden kis részlet az életünkben óriási fontosággal bír, olyan, mint egy puzzle. Minden kis darabkának passzolnia kell, hogy kirajzolódjon a lényeg, mert ha egy darabka is hiányzik akkor nem lesz teljes a kép, nos ez így is volt. Anyukám mindent úgy tett ahogy kellett, hogy azzá válljak, aki ma vagyok, de gyerekként ezt még nem tudtam és a szeretetemet az égi anyukámnak adtam, mert ő mindig velem volt. Nagyon türelmes, bölcs volt és megvigasztalt amikor el voltam keseredve.

De elvették tőlem, mert sokat segített nekem. Sok csodát tett és ezt nem lett volna szabad, mert ezzel megszegte a szabályokat, így elvették tőlem és egy másik segítő angyalt küldtek helyette.

Az ő elvesztése nagyon nagy fájdalmat okozott. Igazából belehaltam egy kicsit, ha nem lett volna gyerekem, lehet hogy most már nem is lennék itt.

Borzasztó nagy vesztességként éltem meg, egy óriási űrt hagyott maga után és alig volt erőm életben maradni hiszen nagyon egyedül voltam.

Ez idő tájt kezdődtek el az újabb tanitások. Könyveket hoztak elém amik nagy segítségemre voltak, mert végre nem éreztem magam kakukktojásnak és nagyon örültem, hogy valahol a világon még vannak olyan emberek mint én. Addig nem hallottam senkiről vagy nem találkoztam olyan személlyel, akinek hozzám hasonló képességei, élményei vagy megtapasztalásai lettek volna.

Az első könyv címe, amit olvastam, a „Fátyolon túl” volt, majd ezt követték  Doreen Virtue  könyvei.

Nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni az ő életükben, ami benne volt az enyémben is és már nem éreztem magam egyedül.

Nagyon sokáig egyedül voltam a gyerekemmel és az égiekkel, fizikai síkon  nem voltak barátaim. Nehéz volt ezzel a tudással, hétköznapi emberek között lenni. Amikor a gyerekem elkezdte az iskolát, igyekeztem szóba elegyedni, barátkozni az édesanyákkal, de sohasem említettem senkinek, hogy milyen tudással, képeségekkel rendelkezem.

Ezért van az, hogy nagyon megértem és együttérzek azokkal az emberekkel akiknek vannak adottságaik, de kételkednek magukban vagy a kisgyerekeket akik olyan családba születnek ahol a szülők semmit sem tudnak a szellemi világról, mert tudom hogy min mennek keresztül ezek a gyerekek és mivel kell megbirkózzanak, nincs ki támogassa őket és segítsen nekik, hogy kibontakoztassák a képességeiket és megtalálják az útjukat amivel támogatni tudják akár a környezetüket, akár embertársaikat.

Ezért is tanítok, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik érzik hogy többek mint egy átlag ember, és akiknek a gyerekük különleges, és látja a szellemvilágot, hogy tudjanak segíteni nekik, hogy felnőttként majd tudják tenni a dolgukat.

Sokan vagyunk ilyenek ebben a világban és visszük Isten igéjét az emberek közé, hogy haza találjanak, emlékezzenek kik is ők valójában és milyen feladattal jöttek le a Földre, hogy ne vesszenek el a süllyesztőben, hanem erősödjenek és lépjenek az útjukra amit megterveztek maguknak.

Ez a küldetésem, emiatt tanítottak annyit az égiek, hogy segítsek az embereknek megtalálni a helyes utat amit megterveztek maguknak, de sok esetben el vannak terítve és van amikor nagy kerülőt tesznek meg, de a lelkük mélyén érzik , hogy nem jó az irány. Ilyenkor kell egy kis löket, egy kis biztatás, útba igazítás, hogy a kerülőútról visszataláljanak a megtervezett ösvényre, mert onnan könnyebben fognak haladni az életben.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad, lehet hogy Te is magadra ismertél ebben az írásban, ez csak egy kis emlékeztető hogy elérkezett az idő, hogy tegyél magadért,mert az idő nem vár ránk.

Maradok tisztelettel:

Szavaitok

Laurát már több mint 10 éve ismerem, kerestem valakit aki segíteni tud a problémám megoldásában vagy csak irányt mutat. Foglalkoztattak az élet nagy dolgai is, hogy miért élünk itt a Földön legürcölünk egy életet és nincs tovább.

Személyében egy olyan embert ismertem meg ,aki tökéletesen tudta a választ mindenre ami foglalkoztatott, és nem kell félni tőle hogy olyat mond amit a lelked nem bírna el. Meglepett amikor egy beszélgetés alkalmával, válaszolt egy kérdésemre amit fel sem tettem neki csak megfogalmazódott bennem.  (Honnan tudja?)

Idővel rájöttem olyan képességgel van megáldva amivel én még nem találkoztam, s talán itt a földön nagyon kevés ember rendelkezik . Ő egy igazi tanító , aki szeretettel fordul a tanítványai hoz ,nem helyezi magát a diákjai felé ott karol fel ahol tartasz . A jövőre készít fel , mindig tudja előre a történéseket. Nekem ő egy Kiválasztott Isten gyermekeinek segít, a Mennyei Atya szóvivője eddig amit mondott minden úgy történt, idővel minden be igazolódott sosem csalódtam benne!!! 

Hajdú Laura erdő fény

 

Mióta ismerem azóta az életem , sokat változott, és jó irányba vannak problémák de az ő tanácsaival mindig a legjobb módon tudtam megoldani. Úgyhogy ha itt jársz ezen az oldalon jó helyütt vagy!

Laura az a személy aki megért, szeretettel fordul hozzád, segít, tanít, felkészít a jövőre.

Angyal Hajdú Laura vélemények

Laura személyében egy igazi Földre szállt Angyalt talál az, aki őt megkeresi. 

Tanításait a Mennyei Atya által maximálisan hiteles módon közvetíti.

Hála az égieknek mint a képernyőről, mit pedig személyesen ismerem a munkásságát már évek óta.

Rengeteg embernek segített már számtalan problémával. Tanfolyamán hatalmas tudásanyagot adott át és imádtam minden percét.

Csak ajánlani tudom, hogy forduljatok hozzá és általa az égiekhez bizalommal és biztosan megoldást kaptok az éppen aktuális élethelyzetetekre.

M.Anasztázia

Laura vagyok

Laura aláírás

Kövess engem

Blog

Videók és hanganyagok

Hírlevél

Kapcsolati Űrlap Hajdú Laura

Szavaitok

Történetek és vélemények

„Hiszem semmi sem véletlen, mint ahogy az sem, hogy rátaláltam Hajdú Laurára. Először a YouTube csatornán kezdtem hallgatni az előadásait s megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne elvégezni nála a tanfolyamot. Aztán akkor ez mégsem jött össze de következő évben, ismét jött ez az érzés. Csodás volt, ahogy az Égiek vezettek Hozzá. S amikor a tanfolyamon voltam, éreztem, igen itthon vagyok, itt a helyem. Rengeteg nagyon fontos, hasznos információt, tudást, tanítást ad át, amire mindenkinek
szüksége lenne.

Laura lénye, személyisége senkihez nem hasonlítható. Árad belőle a feltétel nélküli tiszta szeretet, a hangja olyan megnyugtató, tisztelettel van mindenki felé és Ő valóban az Égiek tanítását adja át s az életét arra tette fel, hogy segítse Isten gyermekeit. Példaértékű mindaz ahogy él, amit tesz. Én csodálom azt az erőt, ami benne van. A tudás, amivel rendelkezik szavakkal el nem mondható. Nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ismerhetem, hogy tanulhatok s fejlődhetek általa. Úgyhogy én csak ajánlani tudom Őt, hiszen ebben a világban kell, hogy tartozz valahova, hogy tudd hogyan készülj fel mindarra, ami vár ránk s ebben Laura az, aki igazán tud utat mutatni, vezetni, hiszen Ő a mi vezérlő csillagunk!”

Éva

„Laurát az interneten találtam, pontosabban a YouTube – on. 2017-ben. Azóta folyamatosan ott vagyok az előadásain a tanfolyamain. Nagyon sokat kaptam/kapok tőle. Egy csupaszív ember, aki ott segít, ahol tud. És a tudása határtalan. Hálás vagyok, hogy az égiek hozzá vezettek.”

Szeretettel: Diána

„Én több mint 6 éve ismerem Laurát. Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor az Égiek hozzá vezettek. Már foglalkoztatott a spirituális továbbtanulás és önfejlesztés lehetősége és kerestem a megfelelő tanítót. A spirituális irodalom és filmek már nem nyújtottak újat számomra. Az önismeretben és az életemben is nagy változások voltak és éreztem, hogy kell valaki. Tanfolyamokat néztem, előadásokat hallgattam, de nem éreztem igazán azt, hogy „AHA” ez kell nekem. Aznap viszont igen! A Két látó beszélget című felvételre bukkantam a YouTube-on. Partl Viktória egy angyali külsejű hölgy beszélgetett Hajdú Laurával és én csak Laurát ‘hallottam’, láttam, csodáltam. Egyszerűen sorsközösséget éreztem. Azt éreztem, hogy ismerem és megakarom őt ismerni.

Tudtam, hogy ő az, akivel együtt akarok járni az úton. ‘Vele’ vagyok azóta is, legnagyobb örömömre. A jóbarátom, a mentorom, a tanítóm és nagyon szeretem őt. Jelen vagyunk az életében és a leghitelesebb, szerethetőbb embernek tartom. Ő a MI Lauránk, Mennyei Atyánk ajándéka!”

Éda

Edit Template